Ez a balavány (vagy ki) legutóbbi fröcsögése során véletlenül(?) elejtett egy nagyon árulkodó mondatot, ami fényes bizonyítékul szolgál arra, amit én magam hetek óta szajkózok és ami egyébként egyre több embernek szúrja ki most már a szemét. Ez a mondat pedig így hangzik: „épp olyan regnum alázza porig az országot, mely magát Istvánnal folytonosnak, és felhatalmazását felülről valónak tekinti, vagyis azt hiszi, mindent szabad neki az Úristen nevében; amely bármi mocsokságot képes eladni, átkötve nemzetiszín szalaggal és meghintve szenteltvízzel.”
Fenti mondat teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy ezek az emberek valójában nem a nemzeti hőseinket és ünnepeinket (ahogy balavány és mások), nem az olimpiai és sportsikereinket (ahogy tótaweisz és mások) relativizálják és gyalázzák. Ahogy október 23-án sem az ötvenhatosokba, november 1-jén a halottainkba, decemberben meg a mikulásba és a kisjézusba fognak majd ugyanígy belerúgni. Hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy számukra ezeknek semmiféle jelentősége, értéke nincsen, őket ezekhez sem negatív, sem pozitív érzelem nem fűzi, így a józan ész szerint támadniuk sem lenne érdemes.
És itt teszi fel a kérdést az egészségesen szocializálódott, épelméjű emberi lény, hogy akkor miért? Mégis miért okádnak ki magukból ilyeneket?
Hát azért mert az eszköz már régen nem számít, csakis a cél. És továbbra se legyen kétségünk, ezek bőven vannak annyira gátlástalanok, aljasak és degeneráltak, hogy a fentieket eszközül használják. Tótaweisz még volt annyira „rafinált”, hogy ezt ne tegye mindenki számára teljesen nyilvánvalóvá, balaványnak viszont az idézett mondat leírásával ez már nem jött össze.
Mert ezeknek valójában a regnáló hatalommal van bajuk. Pontosabban azzal a helyzettel, hogy a regnáló hatalom már nem ők. Az idézett személyek idézett „művei” ugyanis nem véletlenül nem ballib uralom alatt születtek meg, pedig olimpia és augusztus 20. akkor is volt.
A tőrőlmetszett demokratáknak bő 2 év is kevés volt a népakarat megemésztéséhez. A tolerancia bajnokainak még mindig vérben forog a szeme és habzik a szája. A nekik nem tetsző vezetés ellen pedig egyetlen fegyverük maradt: a provokáció. Ennek sikerességéhez pedig csupán egyetlen dolog szükséges: a széles nyilvánosság. Ezért tehát nem a gyűlölt ellenség gazdaság-, vagy kül-, vagy kisebbségi, vagy kultúr-, vagy stb politikáját támadják, hiszen ezekről egyrészt fingjuk sincs, másrészt pedig a kutyát sem érdekelné. Nekik szükségszerűen oda kell rúgni, ahol a lehető legtöbbünknek fáj, mert csak akkor fogunk velük foglalkozni. Akkor teljesül a nemes és hőn áhított cél és jön a sok felháborodott, anyázó komment és akkor lesz hvg, meg index, meg nol, meg hetek, meg stb címlap.
A gójoknak fontos az olimpia? Támadjuk! A gójoknak fontosak a nemzeti ünnepeik? Támadjuk! Ha pedig védekeznek, az egyértelműen azért van, mert antiszemiták és kollektívanbűnösök. Ennyire olcsó és pitiáner az egész.
Szerintem viszont legyünk Mi az okosabbak és ne tegyük meg nekik azt a szívességet, hogy foglalkozunk velük. Ne üljünk fel az ilyen gyenge, ócska és egyre nyilvánvalóbb provokációnak. Az ilyenekkel egy dolgot lehet és kell tenni: egész egyszerűen nem venni tudomást róluk. És ahogy a hisztis gyerek is egy idő után abbahagyja az ordibálást, ha látja, hogy nem törődnek vele, úgy szép lassan ezeknek is fel fog tűnni, hogy hoppá, a birkák szarnak a fejünkre… És ami fontosabb, a kenyéradóiknak is fel fog tűnni, hogy „munkájuk” céltalanná és haszontalanná vált, így felület híján kénytelenek lesznek szép csöndesen eltűnni a közéletből, mintha sohasem léteztek volna. És akkor végleg megszabadulunk tőlük, pont úgy, ahogy az egészséges szervezet is egy idő után kilöki magából a kórokozót.
Ezzel együtt azért persze egyetértek Bayerrel, mikor azt írja, hogy az ilyenek nélkül jobb hely lenne a világ. A fizikai „nem létezővé varázslásra”, ahogy azt Bayer bravúrosan megfogalmazta, azonban momentán sajnos nincs lehetőség, meg nem is érnek ezek annyit.
Mindemellett a szerzőóriásnak talán fel sem tűnt, de annak azért van valami sajátos, kárpát-medencei bája, amikor a balaványok küldenek el innen minket „melegebb – pl. keleti – égtájakra”…
